Barion Pixel
Menu
Menu

2019-06-18

A lányoknak tényleg összeáll a menzeszük?

this is redy menstruációs bugyi

A menstruációs szinkronizáció jelenségét alapvető tényként kezeljük. Az a tapasztalat áll mögötte, hogy az egymással közeli kapcsolatot ápoló barátnőknek, együtt lakó nőknek gyakran egyszerre jön meg a menstruációjuk. Én személy szerint teljes átfedést ritkán tapasztaltam eddig, ezért utánajártam, mit mond a jelenségről a tudomány és néhány random forrás.

Ahogy kiderült, elég sok mindent. Főleg azért, mert az idő folyamán elég sokat változott, hogy milyen magyarázatot tulajdonítottak a jelenségnek. Az egyik első kutatás eredménye 1971-ben jelent meg a Nature című magazinban. A kutatást Martha McClintock vezette, és 135 amerikai egyetemista adatait vette fel. McClintock azt vette észre, hogy a barátnőknél és lakótársaknál gyakoribb volt a menstruáció összehangolódása, mint a többi párosításnál. Ő ezt azzal magyarázta, hogy az egymáshoz (elsősorban fizikailag) közel álló nőknek nyílik alkalma arra, hogy feromonjaik hatással legyenek egymásra.

Összezárás a férfiak ellen

biológiai magyarázaton túl egy abból kiinduló társadalmi megközelítés is erőre kapott. Ez a megközelítés a menstruációs szinkronizációt női kooperációs formának tekintette, mert ezáltal a nők egy időben termékenyek, és a férfi nem tud egyszerre az összessel párosodni. Vagyis a nők védik egymást és összezárnak annak érdekében, hogy ne alakuljon ki “hárem” a férfi körül.

Nem véletlen az időzítés, hiszen még mindig a hetvenes években járunk. Nyugaton a feminizmus ekkoriban elképesztő erővel tör utat magának a mainstreambe (pl.: az Egyesült Államokban elfogadják és ratifikálják a Egyenlő Jogokról Szóló Alkotmánykiegészítést, melynek lényege, hogy a nőket nem korlátozhatják a férfiak), és vele együtt a női szolidaritás gondolata is.

Akik hisznek a véletlenben:a kutatók

A téma nem hagyta nyugodni a kutatókat, és több írás is megjelent a témában. Az egyik ezek közül azt írja, hogy valószínűsíthetően a legjobb modell, amely leírja a nők menstruációjának mintázatát, az a véletlen. Hiszen a nők ciklusának az időtartama nem ugyanolyan hosszú: valakinél 27, 28, vagy akár 29, 30 napos, sőt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a menstruáció időtartama sem mindenkinél egyforma (3 naptól egészen 8 napig is normálisnak számít), könnyen kialakulhat az a forgatókönyv, hogy a menstruációk időről időre átfedésben vannak egymással, aztán “elhaladnak” egymás mellett, minden különösebb ok nélkül.

Ezt a magyarázatot támasztotta alá a Clue nevű ciklus követő applikáció és az Oxford Egyetem kutatása is, ők sem találtak összefüggést az együtt töltött idő és a menstruáció egybehangolódása között.

Szeretnénk azt gondolni, hogy a tudomány objektív, de a gyakorlat sokszor mást mutat. Ebben az esetben is joggal feltételezhetjük, hogy a hipotézist (a menstruációs szinkronizáció a nők kooperációs stratégiája a férfiak ellen) erősen befolyásolta a korszellem, és valami olyasmit akart általa bebizonyítani, amely a vágyott társadalmi haladást támaszthatja alá.

De számomra a tény, hogy ez az egész menstruációs szinkronizáció egyszerre véletlen, városi legenda és minimális biológia, még érdekesebbé teszi a sztorit. Hogy ki miben hisz, valószínűleg tapasztaláson alapul. Én végső soron olyan nők történetét látom, akik meg akarták érteni, hogy hogyan működnek ők maguk és a többi nő, és erről edukálni akarták egymást, ezzel pedig erősíteni az összetartozást.

NO SPAM, NO TABOO

Csatlakozz hozzánk! Csak izgalmas, hasznos vagy fontos dolgokról írunk neked, tabuk és spam nélkül. Feliratkozásodért egy 10%-os kupont adunk ajándékba, amit az első vásárlásodkor tudsz felhasználni.

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Your period
is a SUPERPOWER.

2 munkanapon belül válaszolunk
hírlevél

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
© 2024 this is Redy
Készítette:
lockheartusercrossmenuchevron-down